hÁroMszÁzHatvanÖtöDiK avagy a BúCsÚ

- Akkor ennyi? - kérdezte f.

- Hogy érted, hogy 'akkor ennyi'? - kérdeztem vissza, és folytattam a pakolást.

- Pontosan tudod, hogy értem. Úgy értem, hogy 'akkor ennyi, összepakolsz, és elmész'? - firtatta némi rosszallással a hangjában.

- Hát ha így érted, akkor a válaszom: igen. - feleltem őszintén.

- És az együtt töltött idő, meg a sok közösen véghezvitt dolog semmit nem jelent neked? - próbált lelkileg terrorizálni durcás hangon.

- De igen. Mindazonáltal így döntöttem. - próbáltam újra lezárni a néhányszor már lezárt vitát. 

- Azt hiszed, hogy ott jobb lesz?

- Nem tudom meg, amíg ki nem próbálom. - mondtam, és egy nagy szusszanással a vállamra lendítettem a hátizsákomat. - Úgyhogy megyek. Megérted, nem?

- Persze... megértem. - mondta olyan hangsúllyal, amiből nem lehetett nem kihallani, hogy nem érti meg.

- Hát akkor... sok szerencsét, és minden jót. - nyújtottam kezet neki.

- Neked is.

Kedélyesen vállonveregettem búcsúzásképp. Már az ajtóban jártam, amikor utánam szólt.

- De azért majd benézel néha, ugye? - kérdezte reménykedő hangon.

- Persze. Mindenképp. Ebben biztos lehetsz. - nyugtattam meg.

Megpöccintettem a nem létező kalapom karimáját, és fütyörészve indultam el ide.

Ez volt a zom.freeblog.hu 365. bejegyzése. Ha minden nap írtam volna egyet, pont egy évet tett volna ki. Szép szám.

Kösz mindent, viszlát freeblog!