Alkotói énem sokoldalúvá csiszolása érdekében eldöntöttem, hogy a blogolás mellett egyéb írásalapú művészeti ágakban is kipróbálom magam. Ma például egy színdarabot fogok írni.
Na mostmár teljesen a faszkivan a jelenleg működő nem működő kommentezéssel, a hétvégen nekiülök, és megcsinálom a freeblogos sajátját. Ha sikerül.
Szállásadó gazdámat (freeblog) ismerve előfordulhat, hogy szétesik sablon, letörlődik az egész mindenség, a bejegyzések oszét nyelven jelennek meg, vagy epilált pomogácsok képével telítődik a blog, de bevállalom, a kommentekért bármit. Úgyhogy most teknikai bevatkozás, addig vákicsit.
Annak, hogy az emberiség teljes egészében megismerje a világegyetemet, alapvetően három két akadálya van. (Igazándiból három, de az elsőt nagyon kevesen értenék meg, és akik megértenék, azok meg nem hinnék el, úgyhogy hagyjuk is a fenébe.) Szóval a két ok:
2., A világegyetem folyamatosan tágul.
3., Az emberek tudálékosságtól, becsvágytól vagy sima haszonzerzési céltól hajtva új baromságokat találnak ki a meglévő baromságok mellé.
Példának okáért vegyük mondjuk a bifidusz esszenziszt. Vagy a THMet. Vagy a Q10 proenzimet. Ezek vajon hol voltak pár évvel ezelőtt? Sehol. Vagy vegyük például a színeket. Amikor harmadikos koromban kaptam egy 16(!) színű ICO filctollkészletet (tizenhat, tejóisten, tizenhat, el se hittem, két napig ki se bontottam csak átszámoltam újra meg újra, tizenhat az, se több, hova is lenne má' több se kevesebb), úgy éreztem, hogy rendben van az életem, legalábbis színileg nekem már nem lehet újat mutatni, itt van a készletbe, mondasz bármilyen színt, én pattintom a fehér kupakot, és azonnal húzok neked egy olyan csíkot amilyet kértél. (A hepiend-allergén olvasók kedvéért elárulom, hogy az említett szettet S. Bernadett nevű osztálytársam fájóan rövid időn belül lopás módszerével eltulajdonította, és - máig ismeretlen okból kifolyólag - a filctollak végét ceruzahegyezővel megfaragta, amit azóta se tudok megbocsátani neki, bár úgy hiszem, hogy az én rosszallásomnál komolyabb terheket is cipel azóta.) Szóval abban a biztos hitben éltem, hogy megvagyok színileg, minden okés, amikor új versenyzők kedtek feltünedezni a palettán.
Bézs. Hm. Terrakotta. Aha. Pezsgő. Az nem egy italféleség? Barack. Sárga vagy őszi? Ekrü. E?A legtöbbjéről sejtelmem sincs, hogy milyen lehet. Annak a kiskölyöknek meg, aki igazán frankó filctollkészletet akar, annak be kell szereznie egy kerekes bőröndöt. Rohad a világ, én mondom.
Lehet, hogy az én kis tizenhatszínű világom felett eljárt az idő?
A laboratóriumi körülményeket teljességgel felborította néhány túlságosan lelkes olvasó kommentje (szaknyelven szólva szétkommentezték a kísérletet), ami - gondolom teljesen érthetően - kissé letörte a lelkesedésemet az ügy kapcsán. Mivel a (gyakrabban írás = nagyobb olvasottság) elméletem nem nyert bizonyosságot, ezért a bejegyzések gyakorisága ezentúl sem fogja megütni az ijesztő - olvasási nehézségekkel küszködő látogatóim számára esetlegesen a fárasztó - mértéket, hanem továbbra is marad az eddig megszokott egészséges szinten. A mai bejegyzés gerince egyébként az lett volna, hogy anyukám fasírtja milyen szinten verhetetlen a maga nemében, de egyrészt sehogy sem sikerült egy valamirevaló sztorit kerekíteni az amúgy megingathatatlan tény köré, másrészt le akartam zárni ezt a kísérlet dolgot, mert a blogban olyan az elvarratlan szál, mint a fasírtban az áztatott zsemle.
Lehet benne éppen, de azzal valahogy nem az igazi.
A tudásvágy által hajtva azért teszek egy kísérletet, hogy kiderüljön, hogy valóban többen olvasnak-e, ha gyakrabban írok. Esteleg kidolgozok rá valami képletet. Vagy együtthatót.
A zomblog marketingtanácsadója (az egyszerűség kedvéért nevezzük Tnek) a közelmúltban rávilágított arra, hogy mi a sztárbloggerek olvasottságának titka. (Igen, azokról a sztárbloggerekről van szó, akikről már beígértem egy írást, és meg is írom majd rövidesen, mielőtt véletlenül én is sztárbloggerré válok, mert akkor már nem írom meg majd, hiszen vájár a vájárnak nem hollózza ki a szemét, ugyebár. Vagymi.) Szóval a nagy olvasottság titka a gyakori és rendszeres posztolás. Mi kell ugyanis korunk rohanó, határidők, dátumok, és időpontok kalodájában vergődő emberének? Rendszeresség és kiszámíthatóság. Ha odaklikkelek, legyen poszt, de nem? Kelés, pisi, tusolás, reggeli, fogmosás, melóba be, gép bekapcs, tea/kávé odatesz, szokásos blogok átolvasása. Ez a reggeli rutin, és ha valami kimarad, az már nem ugyanaz. És tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy az adott blogger a frissen vásárolt pixelhibás plazmatévéről siránkozik, a reklámszakmában eluralkodott embertelen viszonyok felett tör pálcát, kedvenc háziállatának viselt dolgait vesézi ki, vagy dalszöveget idéz a semmiről ír három sor semmit, a lényeg az, hogy ír. Kicsit kényszeresen. Muszájszagúan. Nyögvenyelősen. "Még blogoltam egy közepeset..." - súgja oda a párjának lefekvéskor. "...vagy inkább középszart." - teszi hozzá magában. Aztán másnap a bejegyzés kommentjében páran megdícsérik (barátok, családtagok, kényszeres nyalómániások, illetve más olyan bloggerek, akik szeretnék, ha rájukk kattintanál, és ők is elindulhatnának a sztárbloggerré válás rögös útján), ő meg újraértékeli magát, hogy "hát végülis nem is volt ez olyan rossz" és aznap kettőt ír, amik csak kicsit rosszabbak, mint a tegnapi. Aztán azt veszi észre nem veszi észre, hogy szarokat ír, mégis sokan olvassák, a multik meg 2 fillér ötvenet adnak neki bannerenként. Plusz áfa. Hát így megy ez.
Visszatérve az alapgondolathoz, és egyben konklúziót is vonava az a helyzet, hogy gyakrabban kell írnom, ha szárblogger akarok lenni.
1. Ha valamelyikőtöktől Vágó István egy hamiskás mosoly kíséretében azt kérdezi huszonötezerér', hogy a méder az kis űrtartalmú kovácsoltvas tárolóedény, lovászatban használt mértékegység (kiloméder, hm, ismerős?), egzotikus ruhadarab vagy vajdasági ételkülönlegesség-e, és van még telefonos segítségetek, hívjatok bátran. Mától fogva ugyanis tudom.
2. T lejátszotta élete első Catan játszmáját, és megnyerte.
3. T lejátszotta élete mádosik Catan játszmáját, és azt is megnyerte.
4. Úgy tűnik, hogy a Bogrács mindenféle szempontból jó lesz.
Úgyhogy tulajdonképpen mifelénk itten minden faszánokésan faszán alakul.
Grüsz gott! Aggódásilag alább lehet lohadni, ugyanis épségben hazaértem az S-ből. A visszaszokás persze nem megy csak úgy hipp-hopp, a Keszon S-betegség rémisztő hatásait elkerülendő még mindíg felessel indítom a napot, a munkahelyemen síelős háttérképeket töltök le, aktuális sramli-slágereket fütyörészek és minden vízszintestől eltérő felületen carvingolva közlekedem. A zsilipelés ezen speciális vállfaját az könnyíti meg nagyban, hogy pár (na jó, egy) szempontból azért a mi világunk jobb, mint az S-dimenzió: ott nem volt T (Tétlenség volt), itt meg van T (vidámság van).
Na majd élménybeszámolok még, de most megyek, mert kihül a jágateem.
Holnap reggel kétes hírű tettestársaimmal eltávozom az s-dimenzió irányába, úgyhogy lehet:
- irigykedni
-T-t programajánlatokkal bombázni
- szavazni az általunk készített fotókra itt(a 3 oldalon a Magány és a Szerencsegombák című képekre klikkoljon az, aki szivesen nyeretne velünk valamit értékeli a művészetet, és még be is akar vágódni nálunk)
A föld minden országa valamilyen szempontból kiemelkedik a többi közül. A svájciak csoki - és óragyártásban jók, a németeknek a precizitás az erősségük, a brazilok pedig az egy négyzetméterre eső veleszületett futballtehetségek számában utolérhetetlenek.
Magyarország a világháborúkban a rossz oldalhoz való csatlakozás és az utolsó pillanatban kapott sordöntő gólok nagyhatalma.
Tegnap kora délelőtt a Ferenciek terén épp a telefonom számológép funkciójának felhasználásával igyekeztem kideríteni, hogy 300 euró mennyi forint vajon (igen, a civilizáció elsatnyít, röstellem, de vállalom), amikor odalépett hozzám az Ismeretlen Köpcös Férfi.
- Szerbusz zenésztársam. - köszönt rám vidáman egy habkönnyű alkoholfelhő közepéből.
- Szerbusz. - válaszoltam illedelmesen. Kezet is ráztunk, mintegy megpecsételendő a friss ismeretséget.
Aztán hallgattunk egy kicsit, az Ismeretlen Köpcös Alkoholszagú Zenész, meg én. Én szorozgattam, ő meg a gondolatait gyűjtögette.
- Én zongorázom. - bökte ki végül a nagy titkot.
- Ez meg, ami a vállamon ebben a fura tokban van, az síléc, nem gordonka. - viszonoztam őszinteségét.
- Síléc? - kérdezett vissza némi szomorúsággal a hangjában az Ismeretlen Alkoholszagú Zongorista. Olyasféle arcot vágott, mint anno Bonaparte Napoleon vághatott Waterlonál, mikor rájött, hogy a terepasztal felett kieszelt remek haditerv a gyakorlatban sajnos nem vált be. Sőt.
- Az. - bólintottam együttérzően. Láthatóan meg volt zavarodva a dolgok ilyetén alakulása láttán. Egy porszem síléc került a gépezetbe. Kicsit habozott még, aztán kibökte:
- Akkor nem tudsz kisegíteni 140 forinttal?
Most persze kérdezhetitek, hogy adtam-e neki. Hazudhatnám, hogy igen, de nem. Végül nem adtam neki. Nem volt különösebb oka, hogy miért nem, egyszerűen ilyen napom volt. Tudom, nem szép dolog tőlem.
A skandináv országokban a minimálbér 260%-kal magasabb, a várható élettartam 12 évvel több, az átlagos koleszterinszint pedig 74 ezrelékkel alacsonyabb, mint Magyarországon.
Mindezek ellenére se dán , se norvég nem lennék most. Se.
Valamikor (de semmiképpen sem túl régen) valahol valaki (nevezzük egyszerűen V-nek) egy sötét irodában ült, és homlokráncolva bámulta az előtte álló monitoron olvasható hibaüzenetet. "A(z) Magyarország nevű alkalmazás vagy szoftver (vagy mi) teljesen el van kúródva. Szeretné értesíteni a hibáról a Microsoftot, vagy a Jóistent?" Alább a két választási lehetőség: "Értesítés küldése" és "Mégsem". Még alább volt egy linkféle, "További információkért kattintson ide", de V úgy érezte, hogy a fennálló állapot is éppen elég bonyolult számára, amin további információk nemhogy javítanának, hanem inkább rontanának, meg amúgy világ életében se volt az a további információkra különösebben szomjazó alkat, úgyhogy a "További információkért kattintson ide"-t ezzel ki is lőtte.Francnak se hiányzik további információ, van elég baja anélkül is. Meredten bámulta a monitort, céltalanul tologatta az egerét, miközben sorravette a további lehetőségeket. Mi lesz, ha az "Értesítés küldése" gombra kattint? Valami történik. Valamilyen reakciót vált ki. Lehet hogy láncreakciót. Vagy valami még durvábbat. És mi az első kérdés, ami egy ilyen helyzetben felmerül? "Nnnna, ki is küldte azt az értesítést?" Brrr. Belegondolni is rossz. Milyen egyéb lehetőség van még? "Mégsem". Hm. Első hallásra is szimpatikus. Frappáns, tömör, egyértelmű. Mert mi történik, ha a "Mégsem"-re kattint? Na mi? Semmi. Úgyvan. Semmi sem történik, így nem is lehet semmi baj. Persze nem azért, hogy ha történik valami, az baj, csak ha nem történik semmi, az biztos nem baj. Majdnem lenne baj, de mégsem lesz. A "Mégsem" egy puha, meleg, biztonságos zug, a "Mégsem" a vattával (vagy esetleg vattacukorral) kibélelt nihil, a "Mégsem" a nagyi szellőzni kitett dunyhája a mosókonyha tornácán egy szép nyári napon. Igen. Megvan a megoldás.
Arca felderült, és határozottan a "Mégsem" gombra kattintott. Aztán a jól végzett munka vidám tudatával összeszedte a holmijait, és fütyörészve elindult haza.
- Akkor ennyi? - kérdezte f.
Na mostmár teljesen a faszkivan a jelenleg 
Nick
E-mail